Fazekas Sándor a lapnak azt mondta: minden tizedik magyar gazda vásárolt állami területet a földárveréseken. Március 22-ig 44 800 hektár földet adtak el 122 vásárlónak a második árverési körben. Az adatok csak a három hektár feletti területekre vonatkoznak, az ennél kisebb parcellák értékesítése is folyamatos – tette hozzá.
A miniszter szerint megdőlt az ellenzék érve, hogy a fideszesek akarják megszerezni az állami földeket, hiszen az árveréseken nagyobb a kínálat, mint a kereslet.
Fazekas Sándor a lapnak arról is beszélt, hogy a tejtermelőknek nyújtott 11 milliárd forintos rendkívüli támogatás mellett lehetséges tárolási és intervenciós beavatkozás is, de ezeket a lépéseket egyeztetni kell az unióval.
Azt is mondta, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz csak akkor szabad hozzányúlni, ha jobb és eredményesebb lesz a működése.