Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Mém Műhely lett a neve a valaha Növekedéskutató Intézetként ismertté vált Matolcsy-agytrösztnek, egyetlen tulajdonosa pedig mostantól a jegybankelnök fia, Matocsy Máté Huba – tudta meg az Átlátszó.
Matocsy Máté Huba, Matolcsy György fia lett az egyetlen tulajdonosa és ügyvezetője az 1997-ben Privatizációs Kutatóként indult, majd Növekedéskutatóként ismertté vált műhelynek, amelyet némi megszakítással 2010-ig vezetett az MNB mostani elnöke – írja az Átlátszó. A cég létrejöttekor Matolcsy György így fogalmazott: „intézetük független, de szellemiségük közel áll az új kormányéhoz, és készek teljesíteni ennek megrendeléseit”.
Az első tulajdonos az 1991-ben létrehozott Tulajdon Alapítvány volt, amelynek vagyonát annak idején az Állami Vagyonügynökség és állami bankok, köztük a Postabank biztosította. Célja többek között az ÁVÜ munkáját segítő tanulmányok készítése volt, sőt a mai napig az, bár az ÁVÜ évtizedek óta nem létezik. A kuratóriumában az évek során megfordult Matolcsy György és Széles Gábor nagyvállalkozó is.
A Tulajdon Alapítvány – amelynek képviselője jelenleg Csizmadia Norbert, az MNB gazdaságstratégiáért felelős ügyvezető igazgatója – 2001-ben kiszállt ugyan a kutatóintézetből, de a mostani névváltoztatással egy időben a cég székhelye átköltözött az alapítvány budapesti címére.
Korábban voltak már ide, a Győri útra bejegyezve, 2015-ben azonban Balatonakarattya volt a központ. Az a falu, ahol Matolcsy felesége, Matolcsy Gyöngyi a polgármester. Matolcsy Gyöngyi idén márciusig ügyvezető, jegybankelnök férje pedig tulajdonos volt a most Matolcsy Máté Huba által átvett cégben.
A jelenleg társadalomkutatással foglalkozó Mém Műhely 2014-ben 6,5 millió forint árbevétel mellett pár százezres veszteséget termelt.
Mi is a mém? |
Nagyon röviden: a hétköznapi nyelvben manapság leggyakrabban az interneten terjedő „kulturális terméket” nevezik mémnek. „Egy ötlet, magatartás vagy stílus, amely egy kultúrában embertől emberig terjed” – szól a Merriam-Webster Szótár magyarázata. Arról, hogy a kifejezés honnan ered és miért nem egyszerű meghatározni a pontos jelentését, a Nyest.hu-n olvashatnak kimerítő magyarázatot, a cikkben illusztrációk is vannak. |
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Milyen tényezők befolyásolják a haj egészségét? Mekkora mértékű hajhullás a normális? Erről is beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.
A Pfizer vezérével folytatott titkos üzenetváltásai miatt.