Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Nem történtek rendkívüli intézkedések idehaza a nemzetközi offshore-botrány kirobbanása miatt – mondta Tállai András NAV-államtitkár. Egy közérdekű bejelentés azonban érkezett, azt vizsgálják a NAV nyomozói.
Az offshore-botránnyal kapcsolatban nem voltak rendkívüli intézkedések, a hagyományos kockázatelemző módszerekkel dolgozik az adóhatóság ezen az ügyön – mondta Tállai András államtitkár csütörtökön, miközben az szja-változások idei mérlegét ismertette sajtótájékoztatón.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára kifejtette: az offshore-botránnyal kapcsolatban egyetlen közérdekű bejelentést vizsgálnak – úgy tudjuk, ezt Tényi István fideszes politikus és rendszeres feljelentő tette, mégpedig az offshore-botrány fideszes szálának ügyében.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) háttérvizsgálatokat végez, és ha szükséges, lépéseket tesz – mondta. Hangsúlyozta, szigorúan járnak el azokkal szemben, akik a magyar törvényeket megszegik.
Az ügy előzménye, hogy vasárnap hatalmas információtömeg került nyilvánosságra volt és jelenlegi politikai vezetők, üzletemberek, hírességek, neves sportolók, valamint bűnözők titkos offshore üzleteiről a Mossack Fonseca ügyvédi irodától, amely számos országban székhellyel bíró, névtelen offshore vállalatokat ad el ügyfelei számára. A több százezer céggel kapcsolatos adatokat egy titkos forrás szivárogtatta ki a Süddeutsche Zeitung című német lapnak.
Az offshore-botrány fejleményeivel kapcsolatos cikkeinket itt olvashatja.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Nem csak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
A HVG kérdései és Gulyás Gergely válaszai a kormányinfón.
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
Hazugságok, szemfényvesztések, jogkorlátozás, téves politikák és lopás. Ez az, ami Fidesz-specifikus.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.
Szombatra szeles, esős időt jósolnak, ezért inkább lefújták az eseményt.