Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Több mint két évvel a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel bevezetése óta a bankszámlával rendelkezők nagyjából fele nem nyilatkozott eddig arról, hogy igénybe veszi-e a szolgáltatást – olvasható a pénteki Világgazdaságban.
A lap a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva azt írta: a természetes személyek 9,32 millió számlát vezetnek magyar bankoknál, a hitelintézetek beszámolója szerint ezek nagyjából felénél kérvényezték az ingyenes készpénzfelvételt.
Arról, hogy ennek mi lehet az oka, a bankok is csak találgatnak. Az MKB szakértői azt mondták a Világgazdaságnak, hogy lehetnek olyan ügyfelek, akikhez még nem ért el az információ, másoknak nem volt idejük leadni a nyilatkozatot, de korábban többen is azt gondolták: a nyilatkozattétel tántoríthatja el az ügyfeleket a szolgáltatás igénybe vételétől.
Az MNB adatai szerint tavaly egy bankkártyával 12,8 alkalommal, azaz havonta körülbelül egyszer vettek fel készpénzt ATM-ből, ennek összege átlagosan 63 ezer forint volt.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Számos kedvezményes kamatozású termék érhető el a Széchenyi Kártya Programban, illetve az EXIM Magyarországnál.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Percről percre közvetítjük.
Később biciklivel, motorral, vonattal és gyalog folytatja az ország bejárását.
Több világörökségi védelmet élvező épület is van a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő kínálatában.
Az orosz elnök úgy véli, hogy országa gazdasága és hadserege elég erős ahhoz, hogy bármilyen további nyugati intézkedésnek ellenálljon.
A politikus szerint minden jelöltnek mérlegelnie kell, hogy az indulása hozzátesz-e az ország jövőjéhez.