Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Új nyilvántartásba gyűjtené a NAV a lakást magán- vagy turisztikai céllal kiadókat a hamarosan a kormány elé kerülő tervezet szerint. Három lakással lehetne regisztrálni, és évente egyszer kellene átalánydíjat fizetni, vélhetően 1500 forintot négyzetméterenként.
Átláthatóbbá és nyomon követhetővé tennék jövőre a rövid és hosszú távra szóló lakásbérbeadással foglalkozó ingatlantulajdonosok tevékenységét – írta szerdai számában a Magyar Idők.
A kormányközeli lapnak a Miniszterelnökség kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa, Szatmáry Kristóf mondta el, hogy hamarosan a kormány elé kerül az új jogszabály, amit majd a Nemzetgazdasági Minisztérium április végén, a 2016. évi adótörvény-változásokkal együtt terjeszt az Országgyűlés elé.
Az NGM szerdán napközben közleményt adott ki a cikkre reagálva, amelyben azt írták, hogy a kormány nem tárgyalt a lakáskiadás megadóztatásáról. Mondjuk, ezt nem is mondta senki, hiszen a Magyar Idők cikkében csak azt írták, hogy hamarosan a kormány elé kerül a tervezet.
Kara Ákos a lapnak arról beszélt: az intézkedés célja, hogy egyértelmű kereteket szabjon a magán- vagy turisztikai célú ingatlan-bérbeadások feketézéssel érintett piacán. Az elképzelések szerint a jövő évtől egy-egy ingatlantulajdonos egyszerre három bérbeadásra szánt ingatlannal, adószám kiváltásával regisztrálhat majd a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál külön e célból vezetett nyilvántartásba – vázolta.
A jelenleg a lakásbérbeadókra, illetve a turisztikai céllal ingatlant hasznosító magánszemélyekre, cégekre vonatkozó, egymástól eltérő szabályokat felülírják majd az egységes új előírások. Eszerint az érintetteknek négyzetméteralapon számított átalányadót kell majd fizetniük évente egyszer. Az adó mértéke a mostani köztehernél kedvezőbb lesz – várhatóan 1500 forint négyzetméterenként –, és az egységes adó megállapításánál nem lesz szempont, hogy hány alkalommal, milyen időtartamra és milyen céllal adják bérbe az ingatlant. Az átalányadó a jelenleg az önkormányzatoknak e tárgyban fizetett adófajtákat is kiváltja majd.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.