Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az idei kerettel azonos összegből, 21,6 milliárd forintból gazdálkodhat jövőre az Országgyűlés Hivatala – derült ki a költségvetési javaslatból. Az Országgyűlési Őrség büdzséje ugyanakkor 700 millió forinttal nő.
Az Országgyűlés Hivatalának költségvetése 21,8 milliárd forint lesz jövőre a 2017-es költségvetési törvényjavaslat szerint.
Az Országgyűlés Hivatala ebből több mint 3,3 milliárd forintot fordíthat beruházásokra, illetve felújításokra – olvasható a parlament honlapjára felkerült előterjesztésben. A hivatal az idei 21,8 milliárdhoz képest változatlan keretből gazdálkodhat, az Országgyűlési Őrség büdzséje ugyanakkor 2,6 milliárdról csaknem 3,3 milliárd forintra nő.
A Köztársasági Elnökség költségvetése – benne az állami kitüntetésekre és az államfői protokollkiadásokra szánt előirányzattal – ez évhez hasonlóan 2,3 milliárd forint lesz, ebből a Köztársasági Elnöki Hivatal büdzséje 1,4 milliárd forint.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Orbán Viktor jóslataiban csalódtak Kárpátalján, miután az oroszok rakétázni kezdték a magyarlakta vidéket. Mit gyártottak a lerombolt üzemben? Hogyan élte túl a támadást az óvóhelyre rohanó munkás? Mekkora a pusztítás mértéke? Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
A honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A Barátság-olajvezetéket ért ukrán támadás adta az apropót.