Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A 2011-ben indított, sportcélú támogatás kerete jövőre átlépi a 400 milliárdos határt. Eddig a pénz felét a focinak adták.
Az idei, 64-69 milliárd forint közé várt tao-támogatási összeghez képes is drasztikus növekedéssel számol a jövő évi költségvetés, mivel a kedden benyújtott tervezet szerint 81,9 és 91,9 milliárd forint közé eshet 2017-ben az az összeg, amelyet vállalkozások inkább sportszervezeteknek adnak ahelyett, hogy a központi büdzsébe fizetnék be – írja a Népszabadság.
A taóval kapcsolatos tervezetek eddig is pontos prognózist vázoltak fel, de ami nagyobb gond, az a tétel mérete. A mintegy 90 milliárdos kerethez hasonló sincs a büdzsében; a más típusú társaságiadó-kedvezmények felsorolásánál legfeljebb 37,7 milliárd jut fejlesztési kedvezményekre, és maximum 3,8 milliárd forint a kis- és közepes vállalkozásoknak.
A Népszabadság azt írja, hogy a 2011-ben elindított sportcélú tao-program összköltsége így majd biztosan meghaladja már a 400 milliárd forintot, de akár a 440 milliárdot is. A napilap korábban összegezte, hogy az év elejéig összesen 286,2 milliárd forint támogatást használtak fel a látványsportágak (labdarúgás, jégkorong, kézilabda, kosárlabda, vízilabda), de a pénz fele, 142 milliárd a futballra jutott. E szakágakhoz csatlakozott a Budapest 2024 Nonprofit Zrt., amely a program haszonélvezője, hiszen a főváros olimpiai pályázatának 19 milliárd forintos költségét is ebből a forrásból fedeznék.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.