szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Megerősítették az MNB alapítványai, hogy eddigi működésük során nem folytattak közbeszerzési eljárást.

"Az alapítvány eddigi működése során nem folytatott közbeszerzési eljárást" - erősítette meg az MNB öt alapítványa a 444.hu-nak, amely egy hónappal ezelőtt közérdekű adatkérést küldött valamennyi jegybanki alapítványnak és az alapítványok cégeinek a közbeszerzéseikről.

Az Index felidézte, hogy a jelenleg hatályos közbeszerzési törvény szerint szolgáltatások és áruk beszerzése esetén 8 millió, építési munkák esetén pedig 15 millió forint felett kötelező közbeszerzést kiírni.

Az alapítványoknál a 444.hu szerint a közbeszerzések mellőzése szinte biztosan törvénysértő volt, amit a portál megfogalmazása szerint valószínűleg az alapítványoknál is tudnak.

Most ugyanis azt írták a portálnak, hogy "önkéntesen kérelemmel fordultak a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, amelyben kérik az eddigi szakmai álláspontjuk alapján kialakított gyakorlat felülvizsgálatát és egyben indítványozzák az ajánlatkérői státuszukkal kapcsolatos döntéshozatalt."

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!