Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A szlovák-lengyel határon áll az első felújított fehér metró, amelyet Oroszországból küldenek felénk. Lengyel graffitisek már kezelésbe is vették, de a feliratokat már lemosták.
Múlt hét közepén indították el az oroszországi Mityiscsinszkij üzemből az első felújított metrószerelvényt. A szerelvény a saját kerekein, de mozdonyvontatással érkezik, illetve érkezne, mert az Index információi szerint jelenleg a lengyel-szlovák határon áll a fehér metró.
Az alábbi videó Lengyelországban készült. A metró ajtajait és ablakait leragasztották, hogy meg ne sérüljenek. A felvételen nem látszik, a de a lap úgy tudja, hogy lengyel graffitisek már össze is firkálták a fehér metrókocsikat. A graffitiket azóta lemosták.
A felújított metrószerelvény a hét közepén érkezhet Budapestre, de a hivatalos átadásra majd csak három hét múlva kerül sor, amikor Szergej Szobjanyin moszkvai főpolgármester is megérkezik. Együtt fogják átadni az újnak látszó metrót Tarlós István főpolgármesterrel.
Ekkor dőlhet el az is, hol lesz Budapesten az új Moszkva tér.
A főváros tavaly döntött arról, hogy a felújítják a régi metrókocsikat a 3-as vonalon, a Fővárosi Közgyűlés megszavazta, hogy ehhez 60 milliárd forint hitelt vegyenek fel. Az orosz Metrovagonmas 69 milliárdért vállalta a megbízást.
A lerobbant metrók közül az elsők januárban indultak útnak a Metrovagonmas moszkvai telephelye felé. Elsőként a 329 - 3051 - 3060 - 3025 - 251 - 266 számú kocsik indultak el.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.