Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Lemondott hétfőn a korrupció elleni harcért felelős brazil miniszter egy kiszivárogtatott újabb hangfelvétel miatt – jelentette be Michel Temer ideiglenes államfő hivatala.
A TV Globo tévében vasárnap közzétett hangfelvétel szerint Fabiano Silveira jogi tanácsokat adott a szenátus elnökének, Renan Calheirosnak, aki ellen vizsgálat folyik a Petrobras olajipari vállalatnál keletkezett egyre terebélyesedő korrupciós botránnyal kapcsolatban.
A felvételen a miniszter emellett bírálja magát a vizsgálatot is, amelyben az ország számos prominens politikusa és üzletembere is érintett. A TV Globo továbbá úgy tudja, a miniszter ismételten felvette a kapcsolatot a Petrobras-ügy nyomozóival, hogy értesülésekhez jusson a Calheiros elleni vádakról, azonban semmilyen konkrét információt nem sikerült szereznie.
A hangfelvétel a szenátus elnökének rezidenciáján készült valamivel az előtt, hogy május 12-én legfeljebb 180 napra felfüggesztették hivatalából az országot 2011 óta irányító Dilma Rousseff elnököt, és a szenátus megszavazta, hogy induljon jogi eljárás ellene a költségvetési törvények megsértésének gyanúja miatt. Az államfői teendőket ezt követően ideiglenesen Temer alelnök vette át.
Az O Globo című brazil napilap különkiadásában követelte a tárcavezető lemondását, visszhangozva Rousseff elnök híveinek követeléseit. Rousseff állítása szerint ellenfelei azért állították félre a hatalomból, mert utat engedett a Petrobras-ügyben indított nyomozásnak.
Temer nem kommentálta a hangfelvételt. Silveira tagadta hétfőn, hogy köze lenne bárminemű törvénytelen cselekedethez, ennek ellenére lemondott, mert mint levelében írta, ebben a helyzetben ezt látja a legjobbnak.
Egy másik lehallgatási botrány miatt kellett távoznia a múlt héten az egyik újonnan kinevezett miniszternek. Romero Jucá tervezési miniszter egy nyilvánosságra került – még márciusban rögzített – hangfelvétel szerint ugyanis burkoltan azt hangoztatta, hogy ha kormányváltás lesz, meg kell próbálni leállítani a szövetségi rendőrség nyomozását a Petrobras-ügyben.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában. Személyenként változhat, hogy ki mit vár e fehérjétől: valaki feszes bőrt és örök fiatalságot, más hajerősítő hatást vagy nyugalmat remél, de a legtöbben csak fájdalommentes mozgásra vágynak. Gyógyszerészt és ortopéd szakorvost kérdeztünk.
Fia közéleti szerepvállalásának egyengetése helyett inkább saját imázsa építésére használja Lázár János a közösségi oldalán megosztott, politikai tartalmú „családi” videókat.
A miniszter szerint a 2026-os választásokon azt kell eldönteni, hogy az XL-es biztonságban vagy a slim fit bizonytalanságban nagyobb a kockázat.
A tervezettnél tovább maradhat az űrállomás fedélzetén Kapu Tibor.
Előfordult már, hogy egyszer csak azt érezte, megöregedett? Könnyen lehet, hogy ez nem szubjektív élmény volt.
A Házasság első látásra sztárja szeretett volna lenni a Nagy Ő, de ez a szerep Stohl Andrásé lett.