Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A vezető beosztású adóhivatali dolgozót ügyvéd ismerőse vette rá arra, hogy bekukkantson a nyilvántartásokba, és hat cégről jogosulatlanul kérjen le adatokat. Mindkettőjüket vád alá helyezték a 2011 végén, 2012 elején történt törvénysértés miatt.
Hivatali visszaélés miatt emelt vádat az ügyészség egy volt adóhatósági vezetővel szemben, aki a vád szerint ügyvéd ismerőse kérésére jogosulatlan adatlekéréseket végzett az adóhatóság nyilvántartásaiban, majd azok eredményéről tájékoztatta vádlott-társát, ezzel jogtalan előnyt biztosítva számára – közölte a Fővárosi Főügyészség.
A vádirat szerint az ügy elsőrendű vádlottja 2010 őszétől vezető beosztású adóhatósági dolgozóként Budapesten teljesített közszolgálatot. Hozzáférési jogosultsággal rendelkezett az adóhatóság irataihoz és nyilvántartási rendszereihez.
Az ügy másodrendű vádlottja akkoriban ügyvédként tevékenykedett. 2011 októbere és 2012 februárja között rávette ismerősét, az elsőrendű vádlottat arra, hogy az általa meghatározott cégeknek nézzen utána az adóhatóságnál, kísérje figyelemmel az azokkal kapcsolatos adóhatósági eljárásokat és minderről tájékoztassa őt annak érdekében, hogy ezen belső információk felhasználásával jogtalan előnyre tegyen szert.
Ennek megfelelően az adóhatóságnál vezető beosztásban dolgozó vádlott ki is használta az adóhatósági nyilvántartásokhoz való hozzáférési jogát, és kötelezettségeit megszegve, törvényes alap nélkül rendszeresen végzett jogtalan adatlekéréseket a másodrendű vádlott által meghatározott adózók vonatkozásában. Az összesen 6 céget érintő, többszöri jogosulatlan adatkérés eredményéről ezután telefonon tájékoztatta a másodrendű vádlottat, ezáltal jogtalan előnyt biztosítva számára.
A Fővárosi Főügyészség a volt adóhatósági vezetőt 6 rendbeli hivatali visszaélés bűntettével, ügyvéd társát pedig ezen bűncselekményekre való felbujtással vádolja.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Donald Trump a kritikusait szidja az oldalán, miközben készül a tárgyalásra Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.