Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A nyári szünidei munkát végző diákokat csak akkor illetik meg a társadalombiztosítási ellátások, ezen belül a táppénz és a baleseti táppénz, ha a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban alkalmazzák őket. Nem keletkeztet biztosítási jogviszonyt például a diákszövetkezet tagjaként végzett munka.
A diákszövetkezeten keresztül munkát végző diák keresőképtelensége esetén semmilyen társadalombiztosítási ellátásra nem jogosult. Sőt, még betegszabadság sem jár neki, hiszen a munka törvénykönyve hatályos – az iskolaszövetkezet és tagja közötti munkaviszony különös szabályait taglaló – fejezete nem tartalmaz erre vonatkozó utalást. A diákszövetkezet tagját tehát mindössze az egészségügyi szolgáltatás illeti meg nappali tagozatos diák, illetve hallgatói státuszának köszönhetően – írja az Adózóna. Sőt, azoknak a diákszövetkezetben dolgozóknak, akik 25 év alattiak, ám szüneteltetik a tanulói vagy a hallgatói jogviszonyukat (és emiatt nincs érvényes diákigazolványuk), még ez sem jár. Nekik egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetniük.
A diákszövetkezet tagjaihoz hasonlóan nem terjed ki a biztosítás a hallgatói munkaszerződéssel alkalmazott diákokra, illetve a tanulószerződéssel nem rendelkező nyári szakmai gyakorlaton részt vevő diákokra sem. Ugyanakkor a tanulószerződéssel rendelkező tanulók biztosítottak, a társadalombiztosítás valamennyi ellátására jogosultak.
A biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban, jellemzően munkaviszonyban foglalkoztatott diákmunkások biztosítottak, és igénybe vehetik a társadalombiztosítás, ezen belül az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásait is.
A biztosított diák munkavállaló keresőképtelensége esetén az általános szabályok szerint betegszabadságra jogosult, illetve azt követően táppénzt kaphat. Ez a 18. életévüket betöltött diákok esetében meglehetősen rövid időre jár, hiszen főszabály szerint a biztosított táppénzt csak a folyamatos biztosításának megfelelő ideig kaphat.
Erre figyeljenek oda a nyári munkát vállaló diákok!
A HTC nem titkoltan a Samsung Galaxy S7 és az LG G5 riválisának szánja vadonatúj felsőkategóriás készülékét. Kipróbáltuk, mit tud a tajvani gyártó alaposan újratervezett csúcsmobilja, a HTC 10.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.