szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A dél-koreai hírszerzés jelentése szerint négy év alatt 40 kilót hízott Kim Dzsong Un. A jelentős súlygyarapodást az észak-koreai diktátor evési kényszerével magyarázza a szomszédos ország titkosszolgálata.

Mikor 2011 végén meghalt apja, Kim Dzsong Il, akkor még nagyjából 90 kilogrammot nyomott a most 33 éves vezető, viszont 2014-ben már 120, idénre pedig 130 kilogrammra hízott – számolt be az újságíróknak Li Szeol Vu, a Szenuri (Új Határ) dél-koreai kormánypárt parlamenti képviselője a NIS információira hivatkozva.

A tájékoztatás szerint a fiatal észak-koreai diktátor azon túl, hogy étkezési zavarokkal küzd, még álmatlanságban is szenved, ráadásul paranoiás: folyton saját biztonsága miatt aggódik.

MTI / EPA

"Evési kényszere és túlzott alkoholfogyasztásra való hajlama miatt (Kim Dzsong Unt) valószínűleg utolérik majd a betegségek" – mondta a dél-koreai parlamenti képviselő.

Az észak-koreai vezetőt emellett gyakran látni cigarettával a kezében, amikor ellenőrző látogatást tesz az üzemekben, építkezéseken és a különböző gazdaságokban.

Kim Dzsong Un apja és nagyapja, az államalapító Kim Ir Szen szintén elhízott és nagy dohányos volt, és mindkettejük halálát szívroham okozta.

MTI / EPA / Rodong Sinmun

A dél-koreai hírszerzés arról is beszámolt, hogy a kommunista ország fiatal vezetőjének egykor befolyásos nagynénje, Kim Kjong Huj a korábbi sajtóértesülésekkel ellentétben még mindig életben van. Az asszony azután tűnt el a nyilvánosság elől, hogy férjét, az árulással és korrupcióval vádolt Dzsang Szong Teket 2013 decemberében kivégezték.

A CNN amerikai hírtelevízió tavaly arról tájékoztatott, hogy Kim Dzsong Un megmérgeztette nagynénjét. Az asszony férje halála óta alkoholista lett, de él, és jelenleg Phenjan egyik külvárosában kezelik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!