Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ennyibe kerülnek évente az aranysakálok, a kóbor kutyák és az elharapódzó lopások okozta károk a juhágazatnak. A juhtenyésztők érdekképviselete szerint törvénymódosításokra is szükség lenne a kármérték csökkentésére.
Juhász Pál, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség alelnöke a Magyar Hírlap keddi számában arról beszélt, hogy egyre több gondjuk van a juhászoknak az aranysakálokkal. 1989-ben a Természetvédelmi Világszövetség listáján Magyarországon kihalt fajként szerepelt az aranysakál, a kilencvenes években azonban a volt Jugoszláviában folyó háborúk miatt újra megjelent a déli megyékben, majd főként Bács-Kiskun, Baranya és Somogy megyében szaporodott el, de Budapest vonaláig szinte bárhol felbukkan.
Az alelnök szerint súlyos probléma, hogy a vadászokat semmi sem motiválja az elszaporodó aranysakál-populáció létszámának optimalizálásában. A vadászati törvény értelmében, ha egy kukoricásban vadkár keletkezik, akkor azt az adott vadásztársaság megtéríti, ha viszont az aranysakálok elragadnak öt-hat bárányt, senki sem fizet a juhásznak. Az alelnök ezért azt szorgalmazza, hogy a ragadozó által okozott kár megtérítését is tételesen tartalmazza a törvény.
A nyolcezer magyarországi juhtenyésztő egyharmadát érinti az aranysakálok károkozása: mintegy tízezer bárányt ragadnak el évente.
A legnagyobb kárt azonban a juhállományban az emberek okozzák lopásaikkal. Egy felnőtt anyajuh értéke 35 ezertől százezer forintig terjed, ezért nem ritka a két-háromszázezer forintos kárérték. Juhász Pál szerint emelni kellene a büntetési tételeken, javítani kellene a felderítési mutatókon, hogy a főként az alföldi és az észak-magyarországi régiókban jellemző lopásokat megfékezzék.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.