Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Két napszemüvegnél találtak problémákat a fogyasztóvédelem emberei a tesztjükön.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) akkreditált laboratóriumában vizsgált tizennyolc féle napszemüvegből kettő nem felelt meg az előírásoknak – közölte a hatóság kedden az MTI-vel. Elsősorban a napszemüvegek fény- és UV-szűrését vizsgálták.
Az NFH közölte: a TLC női napszemüveg címkéjén feltüntetett 3. kategória helyett a mérési eredmények alapján a 4. kategóriába tartozott. A hibás besorolás fokozott veszélyt jelent, a 4. kategóriájú napszemüveg lencséje annyira sötétített, hogy vezetéshez már nem alkalmas – hívta fel a figyelmet a hatóság.
Nem felelt meg az előírásoknak az UV 400 jelöléssel ellátott OK női napszemüveg sem, ennél a terméknél sem a jobb-, sem a bal lencse nem szűrte az előírtnak megfelelően az UV-sugarakat.
Az UVA és UVB sugarak bőrproblémákat, szembetegséget okozhatnak, ezért fontos a megfelelő védelem. A fény szűrése különösen fontos, hiszen a túl erős, vagy túl gyenge fény nehezíti a látást – írja közleményében a hatóság.
A NFH több szempontra hívja fel napszemüveg vásárlásakor a figyelmet, így arra, hogy az éles szélek, kiálló pontok túlzott irritációt, sérülést okozhatnak, a napszemüveg lencséjén ne legyen sérülés, illetve a színezett lencsék minél kevésbé változtassák meg a természetes színharmóniát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentőknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.