Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Közszolgálati béremelésről döntött szerdai ülésén a német kormány. A Bundestag elé terjesztett javaslat alapján Angela Merkel kancellár fizetése is emelkedik.
A fizetések a közszolgálati szférában kötött bérmegállapodásnak megfelelően visszamenőlegesen, az idén márciustól 2,2 százalékkal, 2017 februárjától pedig további 2,35 százalékkal emelkednek - közölte a német belügyminisztérium.
Ez az idén 410 millió euró, jövőre 944 millió plusz kiadást jelent a költségvetésnek - áll a törvényjavaslatban, amely szerint a kétlépcsős emelés révén a szövetségi államigazgatás legalacsonyabb besorolású tisztviselőinek havi bruttó alapfizetése 2065,59 euró lesz, a legmagasabb besorolású tisztviselőké pedig 13 746,32 euró.
A megállapodás a szövetségi kormány tagjaira is vonatkozik. A belügyminisztérium lapok érdeklődésére közölte, hogy a kancellár havi fizetése pótlékokkal együtt 830 euróval 18 820 euróra (5,8 millió forint) emelkedik, a minisztereké pedig 672 euróval 15 280 euróra.
Július 1-jével a Bundestag-képviselők fizetése is emelkedik, egy új eljárás révén, amellyel automatikusan a bérszínvonal alakulásához igazítják a képviselők járandóságát. A 631 képviselő alapfizetése így éves szinten 2,7 százalékkal 9328 euróra emelkedik.
2017. január 1-jével a Merkel-kormány által 2015-ben bevezetett minimálbér is emelkedik, a jelenlegi óránkénti bruttó 8,50 euróról 8,84 euróra.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.