„A történet úgy zárul, ahogy kell” – mondta a hvg.hu-nak az Uber leállásának hírére reagálva Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. Hozzátette, hogy álláspontja szerint az Uber illegális szereplő volt a piacon, de a fogyasztókat megtévesztő módon azt próbálta kommunikálni és elhitetni mindenkivel, hogy amit csinál, az legális. Holott az adóhatóság és a fogyasztóvédelem is megállapította, hogy az Uber a jogszabályok alól kibújva működik.
„Próbáltak a törvénykezésre is hatni és azt gondolták, hogy tollba mondhatják majd a jogszabályokat”
– tette hozzá az elnök. Mint mondta, bár a taxisok között voltak türelmetlenek – itt a várost többször megbénító tüntetőkre gondolt – a szövetség tudta, hogy ha nem is olyan gyorsan változnak a jogszabályok, mint ahogyan azt sokan szeretnék, ezt a csatát megnyeri. Metál szerint mára sikerült olyan módon szigorítani a jogszabályokat, hogy az Uber számára nem maradtak kiskapuk, és a cég így inkább a kegyes halált választotta.
A személyszállítást szabályozó törvény módosítása a napokban lép hatályba, ez alapján akár három évre is elkobozhatják az autóját annak, aki nem tratja be a jogszabályt.
„Ha az Uber betartott volna minden jogszabályt, senki sem bántotta volna, de addig működtek csak, amíg voltak kiskapuk”
– mondta az elnök. Hozzátette, ez jó üzenet mindenkinek, igenis érdemes a szakmai szervezetnek összefogniuk az illegálisan működőkkel szemben.

Arra kérdésre, hogy az Uber és a taxisok vitájában újra és újra előkerülő hiénázással szemben ezentúl szigorúbban lép-e fel a szövetség, Metál azt mondta, hogy a törvényalkotó érezhetően szigorúbban akarja szabályozni és ellenőrizni a személyszállítást, így a hiénák is nagyobb eséllyel buknak majd le.
Metál szerint az egész Uber történet az adócsalásról szólt, a hvg.hu-nak azt mondta, mintegy 3 milliárd forintnyi be nem fizetett adóról van szó, ezért a taxis szövetség feljelentést is tett költségvetési csalás miatt.
Az Uber kivonulásáról szóló cikkünket itt olvashatja.