Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Január és április között a tavalyi első negyedévhez képest csaknem ötmilliárd forinttal nőttek a magyarok kiadásai a külföldi boltokban, igaz, a külföldiek ugyanabban az időszakban négymilliárd forinttal többet költöttek el Magyarországon.
Egyre többet vásárolnak a hazai magyarok határon túli boltokban – a kormánypárti Magyar Idők következtetése szerint ez csak azt bizonyítja, hogy a magyarok jövedelmi helyzete egyre jobb.
Közben egyre több külföldi intézi nálunk a nagybevásárlását; utóbbiak azonban kétszer annyit költenek, mint a magyarok külföldön – írja a lap az Országos Kereskedelmi Szövetség közlése alapján.
Vámos György, a szervezet főtitkára közölte: a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján tavaly egynapos bevásárlókörútjaikon a külföldi látogatók 132,8 milliárd forintért vásároltak termékeket Magyarországon, illetve a több napig itt tartózkodók további egymilliárd forinttal gazdagították a kiskereskedőket.
Ugyanakkor a magyarok tavaly 67,9 milliárd forintért költekeztek külföldön a kifejezetten beszerzési céllal tett utazásaikon, emellett a többnapos kint tartózkodások idején további ötmilliárd forintnyi bevétel keletkezett a külföldi boltok pénztárában.
Január és április között a tavalyi első negyedévhez képest csaknem ötmilliárd forinttal nőttek a magyarok kiadásai a külföldi boltokban, míg a külföldieké nálunk négymilliárddal.
Vámos György közlése szerint a magyarok külföldi költései is nőttek az idei első negyedévben.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.