Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az ukrán Állami Gyógyszerészeti Szolgálat betiltotta egyes magyarországi gyártást feltüntető csomagolásban árult No-Spa görcsoldó gyógyszer forgalmazását Ukrajnában.
A No-Spát gyártó Sanofi-Aventis nemzetközi vállalat ukrajnai képviselete fordult hivatalos levélben a szolgálathoz, jelezve, hogy ukrajnai patikákba kerülhettek olyan sorozatok a gyógyszerből, amelyek gyanújuk szerint hamisítványok - közölte Kosztyatin Romanenko, az állami szervnek az Ukrajnában forgalmazott gyógyszerek minőségéért felelős helyettes vezetője. A felsorolt sorozatszámú gyógyszereken gyártóként a magyar Chinoin gyár szerepelt.
A tisztségviselő szerint csak a felsorolt sorozatszámú, vitatott származású gyógyszereket vonják vissza a forgalomból. Hozzátették, hogy az említett gyógyszerek még mintegy három évvel ezelőtt kerültek Ukrajnába.
Hangsúlyozta, hogy semmiféle minőségi kifogás nem merült fel a Magyarországon gyártott No-Spákkal szemben, Magyarországról pedig nagy mennyiségben szállítanak továbbra is Ukrajnába a gyógyszerből. Példaként említette, hogy csak az idén már mintegy 2,5 millió ilyen injekció került ki az ukrajnai patikák polcaira.
Az ukrán Állami Gyógyszerészeti Szolgálat hétfőn tette közzé honlapján a bizonyos sorozatszámmal ellátott, különböző kiszerelésben lévő No-Spa tabletták forgalmazásának betiltásáról hozott határozatát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.