EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A Magyar Nemzeti Banktól távozó Bártfai-Mager Andrea kormánybiztosi kinevezése elősegítheti, hogy az MKB Bank is szerepet vállaljon a Budapest Bank privatizációjában – írta a Világgazdaság.
Megnyílt az út azelőtt, hogy az MKB Bank összeolvadjon a Budapest Bankkal (BB) – közölte a VG.
Ekként értékelik a lap szerint piaci körökben azt a személyi változást, miszerint a Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter által nyugdíjazott Németh Lászlóné helyett július 6-tól kormánybiztosként már Bártfai-Mager Andrea felel a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért. Bártfai-Mager ugyanis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tagságát adta fel új pozíciójáért, és Matolcsy György jegybankelnök egyik bizalmasának számít.
Míg a 2014 őszén állami tulajdonba került MKB feletti tulajdonosi jogok az MNB-hez, addig a 2015 közepén az amerikai GE-től visszavett BB felettiek a Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) kerültek. Úgy tudni, az MNB és az MFB nem egyeztetett egymással, noha a Világgazdaság információi szerint az MNB-ben támogatják az MKB és a BB egyesítését. Ennek megvalósulásához lehet kapocs most Bártfai-Mager személye – tette hozzá a beszámoló.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.