Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem a munkaerő szabad áramlásának megnehezítésével, hanem regionális fejlesztések megvalósításával lehetne elősegíteni a fiatalok szülőföldjükre való visszatérését - közölte Navracsics Tibor, az Európai Unió kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa.
Navracsics Tibor a felvidéki magyar fiatalok egyik nyári rendezvényén a Menni vagy maradni? Fiatalnak lenni Európában című beszélgetésen vett részt.
Kiemelte az Erasmus program eddigi és jövőbeni szerepét, amelyet a legerősebb közösségépítő programnak nevezett. Szerinte a közösségépítés és tapasztalatszerzés mellett a magyar fiatalok számára az Erasmus a nyelvtanulásnak is sikeres eszköze és lehetőség arra is, hogy Nyugat-Európában magukévá tegyék az ottani világszemléletet. "A magyar társadalomnak erre a kulturális importra nagy szüksége van" - jegyezte meg.
Navracsics szerint a visszatérést leginkább olyan regionális fejlesztésekkel lehetne elősegíteni, amelyek munkalehetőségek által is vonzóvá teszik szülőföldjüket a fiataloknak. Azt mondta, nem tartja megoldásnak a munkaerő szabad áramlásának megnehezítését, "ahogy azt most a britek teszik." "Inkább otthonmaradásukat és visszatérésüket kell elősegíteni, nekem inkább a visszatérítés kifejezés tetszik" - közölte.
Az októberi magyarországi kvótanépszavazásról is beszélt, azt mondta, hogy belügyről lévén szó az Európai Bizottságnak ezzel kapcsolatban nincs hivatalos álláspontja, de személyes véleménye szerint a referendum nem EU-ellenes népszavazás lesz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tűzijátékban emlegetett magyar király nevét valószínűleg kevesen ismerik, főleg, hogy összesen öt évet uralkodott, két részletben. A leárulózott Orseolo Péter fő bűne most valószínűleg a neve volt. Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.