Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Világszerte több száz embertől összesen több mint 60 millió dollárt csalhatott ki egy 40 éves nigériai az interneten keresztül. A Mike álnéven ismert férfit a nigériai Port Harcourt kikötőjében vette őrizetbe júniusban a rendőrség – közölte hétfőn az Interpol.
A nemzetközi rendőri szervezet tájékoztatása szerint egy alkalommal 15,4 millió dollárt fizetett ki a férfi egyik gyanútlan áldozata.
A gyanú szerint "Mike" legalább negyven bandatagból álló, kiterjedt hálózatot igazgatott, amely Nigériában, Malajziában és Dél-Afrikában működött. A gyanú szerint a világ minden táján működő kis- és középvállalkozások elektronikus levelezésének feltörésével és a tartalmak felhasználásával követte el a csalásokat a bűnszervezet. Egyebek mellett amerikai, kanadai, ausztrál, indiai és román cégek belső információit szerezhette meg a bűnbanda.
Az Interpol feltételezései szerint "Mike" Európában, az Egyesült Államokban, Kínában is talált magának segítőket, akik banki adatokat szolgáltattak neki, és az így a kicsalt pénzt sikeresen tisztára moshatta.
Miután a rendőrség őrizetbe vette a valószínűleg a csalások értelmi szerzőjének számító férfit, kiderült, hogy számos más bűncselekmény is "Mike" számlájára írható. Például online párkereső oldalak segítségével is megkárosított többeket.
A csalóval egyidejűleg elfogták egyik feltételezett bűntársát, egy 38 éves férfit. Mindkettőjüket számítógépes bűnözés, bűnszervezethez tartozás és csalás miatt foghatják perbe.
Nigériában rendkívül sok az internetes csaló. Az Egyesült Államok nigériai nagykövetségéhez naponta érkeznek panaszok amerikai állampolgároktól, akiket online csalással károsítottak meg.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.