„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az állam fedezi az étel- és italautomaták adóhatósághoz való bekötési költségének nagy részét, erről állapodtak meg az automatás cégek képviselői a Nemzetgazdasági Minisztériummal kedden – írja a szerdai Világgazdaság és a Népszava.
A Világgazdaságnak Szöllősi Balázs, a Magyar Ital- és Áruautomata-szövetség elnöke elmondta, hogy az automatánként 30 ezer forintos regisztrációs díj feletti összeget, a forgalmi adatokat kezelő automata felügyeleti egység árát fizeti az állam. Ez 100-150 ezer forint is lehet automatánként.
A Világgazdaság szerint abban azonban nincs megegyezés, hogy mennyi lesz az automaták adóhatósággal való kapcsolattartásának havi üzemeltetési költsége. Az automatások pár száz forintos költséget tudnak kigazdálkodni a fogyasztói árak változtatása nélkül, míg a kormányzat több ezer forintos költséget emleget – írták.
Szöllősi Balázs a Népszavának elmondta: fontos előrelépés, hogy azok a régi gépek, amelyekbe nem lehet online eszközöket beszerelni, a szakma kérésének megfelelően 2018 januárjáig üzemben tarthatók. Sok üzemeltetőnek a léte függ ugyanis attól, hogy némi időhöz jussanak elavult gépparkjuk korszerűsítésére.
Tudni fogja a NAV egy órán belül, ha italt vesz egy automatábólSzajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.