Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Egyre valószínűbb, hogy ingatlanfejlesztésbe kezd Andy Vajna, méghozzá feltehetőleg valahol a belvárosban – írta a Figyelő.
A filmügyi biztos még decemberben alapított két olyan céget, amelyek megadott tevékenységi körei az ingatlanfejlesztésre utaltak, ezek közül az egyiket pedig a közelmúltban át is nevezte, most már City Center Development Kft. néven fut – közölte a Figyelő.
A lap szerint ráadásul időközben a korábban vagyonkezelési főtevékenység is módosult, jelen állás szerint a vállalat elsősorban lakó- és nem lakó épület építésével foglalkozik majd.
A TV2-tulajdonos feleségének új cége viszont tovább késik, lehet, hogy csak ősszel vehetünk fánkot Vajna Tímeától. Bár a társaságnál a korábbi májusi, majd júliusi időpont után ezúttal augusztusra ígérték a rajtot, az éppen felújítás alatt álló méretes belvárosi üzlethelyiség jelen állapota alapján ez is erősen optimistának tűnik.
A beruházást egyébként minden bizonnyal hitelből finanszírozza a társaság. A közelmúltban ugyan végrehajtottak egy kisebb tőkeemelést a cégben, a befizetett 300 ezer forint azonban egy ilyen, feltehetőleg 10 milliós nagyságrendű fejlesztésre biztosan nem elegendő – írta a lap.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.