Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Uniós papírunk van róla, hogy kevesebben kerülik az áfa befizetéseket.
Az Európai Bizottság tanulmánya szerint Magyarországon egy év alatt - 2013-ról 2014-re - több mint négy százalékponttal csökkent az áfaadórés. A bizottság e héten közzétett tanulmánya alapján a magyarországi becsült áfaadórés - a várt áfabevételek és a ténylegesen beszedett összeg közötti különbség - mértéke a 2013. évi 22,24 százalékról 17,95 százalékra csökkent 2014-ben. Ezzel az eredménnyel Magyarország a harmadik legnagyobb javulást érte el az EU-ban.
A több mint négy százalékpontos javulásban a legnagyobb szerepet az online pénztárgépek játszották úgy, hogy csak 2014 utolsó négy hónapjában (szeptember 1-jétől) kellett kötelezően a vállalkozóknak online kasszát használniuk - állítja az NGM. A tárca számításai szerint a 2015-ös adatsor még jobb lesz, hiszen abban az évben debütált az ekáer (elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer) és az volt az első teljes év, amikor már csak az adóhivatali összeköttetéssel rendelkező pénztárgépbe üthették bevételüket a vállalkozások.
Hozzátették, hogy az államkassza bevételi adatsora is igazolta a társadalmi elvárást: az online pénztárgépek 2014-ben 150-200 milliárdot hoztak a kincstárnak.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.
A Budapest Pride kiáll a főpolgármester mellett.