Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Ötven pakisztáni menekültet próbált illegálisan Olaszországba szállítani egy 12 méteres luxusjacht. A hajót két profi ukrán tengerész irányította, őket az olasz hatóságok őrizetbe vették.
Minderről egy neve mellőzését kérő olasz tisztviselő nyilatkozott a Thomson Reuters Foundation munkatársának. A hivatalnok elmondta, hogy új embercsempészeti módszerek vannak kialakulóban. Pontosabban: létrejött a luxuscsempészet. A bandák jó állapotban lévő, műszakilag megbízható, biztonságos vízi járműveket szereztek be, köztük luxusjachtokat is. A pakisztáni menekülteket szállító hajó például Törökországban van hivatalosan bejegyezve.
A biztonságos tengeri útnak persze ára van: személyenként 7-8 ezer dollárt kérnek a csempészek. Ez az ár kb. ötszöröse a „szokásos tarifának”, amit a rozoga lélekvesztőkön való utazásért kell fizetni. Az ENSZ menekültügyi hivatalának adatai szerint kb. minden negyvenedik ilyen utas hal bele az átkelési kísérletbe. Az olasz tisztségviselő kiemelte, hogy az utóbbi másfél évben 65 ukrán származású vagy ukrán állampolgárságú embercsempészt tartóztattak le, a többségük képzett tengerész, akik vélhetően az orosz-ukrán konfliktus, a Krím félsziget visszacsatolása miatt kerestek és találtak jól fizető, illegális munkát külföldön.
Az olasz illetékes elmondta, hogy még csak a vizsgálat elején tartanak, és még nem tudják, kik az újfajta csempészhálózat főnökei, akik gyakran alkalmaznak ukrán tengerészeket.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.