Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Csak közepesen csodálkozunk azon, hogy Vajda Zita édesanyja után, a húgáról is kiderült: a jegybanknak dolgozik a trafikbiznisz mellett.
Az már eddig is tudható volt, hogy a Matolcsy Györgyhöz köthető hölgy Vajda Zita, testvére Vajda Kitti a trafikbizniszben utazik. Most azonban a Népszabadság kiderítette, hogy is több lábon áll a jelek ugyanis abba az irányba mutatnak, hogy nem kizárt, a húg is a jegybanknál dolgozik.
A napilap rábukkant, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyik szeptemberi tanulmányára, ahol feltűnik Vajda Kitti neve. A forint 70 éve: Út a hiperinflációtól az árak stabilitásáig című kiadvány ráadásul meglehetősen friss, mindössze tíz napja került fel a jegybank honlapjára. Ennek az egyik szerzője Vajda Kitti, az első fejezetet harmadmagával jegyzi.
A jegybank arról tájékoztatta a Népszabadságot, hogy a „Magyar Nemzeti Bank állományában 2013. októbere óta van Vajda Kitti nevű munkavállaló, a jegybank Oktatási Igazgatóságának szakértője.” Emlékeztetőül: Matolcsy 2013. március 4. óta jegybankelnök, Vajda Zita két napra rá lett a jegybank alkalmazottja.
Bár azt nem erősítette meg a jegybank, hogy ez a Vajda Kitti valóban Vajda Zita testvére vagy rokona, jegybanki források tudni vélik, hogy igen.
A jegybank megkerülte a Vajda Kitti javadalmazását firtató kérdést is. Továbbá arra a kérdésre, hogy ki döntött Vajda Kitti felvételéről, írtak-e ki pályázatot és mi alapján esett rá a választás, csak annyit közöltek, hogy „a munkavállaló az MNB általános felvételi folyamata szerint került kiválasztásra.”
Vajda Zita: Én szakmai munkát végeztem az MNB-ben
"Nem bujkálunk, felvállaljuk" - mondta a jegybankelnökkel folytatott viszonyáról Matolcsy barátnője. Vajda Zita ragaszkodik hozzá, hogy szakmai érdemei miatt emelkedett fel, és még abban is szerepe volt, hogy Magyarország nem jutott a görögök sorsára.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.