A manchesteri együttes legjelentősebb kiadása az volt, hogy 89 millió fontért megvásárolta a Juventustól Paul Pogbát – ez a világ eddigi legdrágább átigazolása a futballban. A francia mellett további 93,2 millióért csatlakozott a klubhoz Henrih Mhitarjan és Eric Bailly.
Zlatan Ibrahimovic játékjogához ugyan ingyen jutott hozzá a klub, ám a svéd fizetése körülbelül évente 10 millió fontot tesz ki, ő jelenleg a legjobban fizetett játékos az országban. És Jose Mourinho leszerződtetése a menedzseri pozícióba ugyancsak sokba fájt az MU-nak.
A CIES Football Observatory kalkulációja szerint ezek után a csapat kiadásai – amelyeket az átigazolási szezonban, valamint a focisták és a menedzser fizetésére költöttek, illetve költenek – idén meghaladja a 600 millió fontot. Ez 160 millióval több, mint egy éve ilyenkor. A csapat jelenleg a hatodik helyen áll az angol bajnokságban.
A MU előtt a Real Madrid volt a legdrágább futballklub a történelemben a maga 429 millió fontos értékével, amely mostanra 550 millióra nőtt. A harmadik a Manchester City 530 millióval.
A legértékesebb csapatok listáján sok az angol, a top tízben ott van még a Chelsea, az Arsenal és a Liverpool is, míg a top húszba a Tottenham, az Everton, a West Ham és a Southampton is befért. A Premier League tavalyi bajnoka, a Leicester egyelőre a 27.
Ez a valaha volt legdrágább futballcsapat, de nem látszik rajta
A Manchester United jelenlegi összeállítása a valaha volt legdrágább: az angol klub ebben az évben 600 millió fontot költ játékosvásárlásra és a fizetésekre. És egyelőre 6. a Premier League-ben.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.