Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Vigh László felel októbertől miniszteri biztosként a Zalaegerszegre tervezett tesztpálya megvalósításával kapcsolatos feladatok ellátásáért. A Jedlik Ányos-terv keretében önvezető autókat tesztelnének a zalai megyeszékhelyen.
A Vigh László kinevezéséről szóló miniszteri utasítást a csütörtöki Magyar Közlönyben tették közzé.
A miniszteri biztos feladata lesz kapcsolatot tartani a járműipari tesztpályát üzemeltető gazdasági társasággal, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökének bevonásával meg kell vizsgálnia az uniós fejlesztési források bevonásának lehetőségét, valamint részt vesz majd az autonóm gépjárművekre vonatkozó jogszabályi háttér megteremtésével kapcsolatos feladatokban.
Tevékenységét a nemzetgazdasági miniszter irányítja, titkársága nem lesz, ezért a feladatáért díjazásban és juttatásban nem részesül.
Egy éve 150-et ígért belőle a kormány, de egy se épült, mi az?
Jóllehet, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tavaly szeptemberben 150 villámtöltő telepítését ígérte, az erre szánt 7 milliárd forintból a villanyautók "tankolására" alkalmas rendszerekre máig nem költött egy fillért sem az állam. Sőt, most az NGM illetékes államtitkársága az ígéret optimalizálását - vagyis: 150 helyett 50-re redukálását - ígérte meg csupán.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr, aki elmondása szerint egy esetleges új kormányban csupán bizonyos feltételek teljesülése esetén vállalna munkát. A Fülke Extra podcastjában a több mint egy évtizeddel ezelőtt ismerté vált NAV-ost Gergely Zsófia kérdezte.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Olyat kell mondani, amitől az emberek tényleg frászt kapnak!
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.