Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Idén 1,9 milliárd, jövőre 3,8 milliárd forintot fordít a kormány Budapest nemzetközi városmarketing-kampányára – az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
A kormányhatározat szerint meg kell újítani Budapest városarculatát, növelni kell a vonzerejét. Át kell továbbá strukturálni a fővárosi turisztikai szolgáltatásokat, valamint ezekhez kapcsolódóan egy rövid távú, intenzív, Budapestet bemutató és népszerűsítő, kiterjedt nemzetközi városmarketing-kampányt kell lefolytatni a kormányzati turizmus- és gazdaságfejlesztési marketingtevékenységgel összhangban.
A határozatban a kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. útján gondoskodjon a városmarketing-kampány előkészítésének és lefolytatásának megszervezéséről, 2017. október 31-ig.
Ehhez egyeztetnie kell az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztossal, valamint a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztossal, és szem előtt kell tartania az olimpiai pályázatról szóló kormányhatározatot is.
A városmarketing kampánnyal kapcsolatban lefolytatott beszerzések, változatlan tartalommal, egységesen a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. felelősségi körébe kerülnek.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Augusztus 5-ig várják a pályázatokat a Dunaferr-utódcég működőképes eszközeire, amelyekért valamivel több, mint 14 milliárdot kell fizetnie a leendő tulajdonosnak.
Tavaly még csak 2,2 millió euró volt, igaz, idén több napon is kellett fizetni.