Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Vezérigazgatót, székhelyet váltott, és a tulajdonviszonyokat is átrendezték a Vasárnapi Híreket és Szabad Földet kiadó cégnél – tudta meg a hvg.hu.
Mátray Mihály eddigi helyettes személyében új vezérigazgatót kapott a közelmúltban Geomédia Zrt., amely a Vasárnapi Hírek és a Szabad Föld hetilapok kiadója. A változást a cég honlapja még nem jelzi, ott továbbra is Dobricza Gabriella szerepel első emberként. Ugyanakkor megszüntették a cég felügyelőbizottságát, a cég székhelyét pedig átköltöztették a VI. kerületi Jókai utca 6.-ba, az eladás alatt álló MSZP-székházba. Ezt az ingatlant a Geoholding-csoport veszi meg, amelybe a Geomédia is tartozik.
A változások arra is utalhatnak, hogy a cégcsoport egyes tagjai vagy vagyonelemei eladás előtt állnak. A Geomédia ugyanis most az eddig is többségi tulajdonos Geoholding kizárólagos tulajdonába került, ez az egyszerűsítés megkönnyítené az eladást. A változások másik jele, hogy – mint a HVG szeptemberben elsőként megírta – a holding a közelmúltban új kiadót is alapított XXI. század Média Kft. néven.
A hírek szerint nemcsak a Népszava kerülhet a Marquard Mediához, hanem a Vasárnapi Hírek és a Szabad Föld is. Ez racionális lépés lenne, mert a napilapból alig több mint 10 ezer fogy naponta, a Szabad Földből viszont majd 70 ezer hetente. A Vasárnapi Hírek – amelyből a Népszava hétvégi melléklete lehet – közel heti 18 ezer példányban fogy. A Népszabadság megszüntetése után a Népszava maradt az egyetlen baloldali országos közéleti napilap, így nemcsak munkatársakat vehet át a bezárt laptól, hanem új olvasókat is szerezhet a korábbi versenytárs hívei közül.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.