Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Csap közelében az ukrán rendőrök őrizetbe vettek egy ukrán állampolgárságú férfit, aki egy cigarettákat szállító drónt irányított volna át Magyarország területére. A drónháború egyre komolyabbá válik, a csempészek mellett a NAV és az ukrán vámszolgálat is egyre több távirányítású repülőeszközt vet be.
Az UNN ukrán hírügynökség beszámolója szerint a helyi hatóságok idén már a 13 drónost vettek őrizetbe, a most lefülelt férfi 16 karton cigarettát erősített pilóta nélküli repülőjére. Helyi beszámolók szerint mindkét fél egyre komolyabb eszközöket vet be, a csempészek nem közvetlenül a határnál, hanem onnan több kilométeres távolságból indítják drónjaikat.
E miatt a lebukás veszélye viszonylag kicsi, miközben a csempészek havonta 10-15 ezer dollárnyi nyereséget érnek el. Ukrajnában egy doboz cigaretta harmadába-negyedébe kerül, mint Magyarországon, s egy éjszaka akár 4-5 fuvart is le lehet bonyolítani. Lebukás esetén a hatóságok elkobozzák a több ezer dollár értékű drónokat, az elkövető pedig akár hároméves börtönt is kaphat.
Az ukrán hatóságok esélyeit ugyanakkor rontja, hogy nem csak Magyarország felé indulnak a drónok: Szlovákiában és Lengyelországban is jól fogy az Ukrajnából érkező csempészáru. A csempészek az után kezdték gyakrabban használni a drónokat, hogy tavaly a hatóságok tömegesen vettek őrizetbe korrupt vámosokat, s az akció után megszigorították a határ ellenőrzését.
Sasokkal vadássza le a drónokat a holland rendőrség
A nagyragadozókat akkor vetik majd be, ha egy drón nem engedélyezett terület fölé, azaz egy repülőtérhez közel, vagy például egy magas rangú állami delegáció konvojához túl közel merészkedik.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.