Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Hivatalos személyek sértegetése miatt háromszáz órányi nevelőmunkára ítélték a legnagyobb nem állami tulajdonú orosz olajtársaság, a Lukoil alelnökének fiát, aki tavasszal Moszkvában luxusterepjáróval próbált meg rendőrautókat lerázni.
Az ügy nagy port vert fel, mert az elítélt, Ruszlan Samszuarov társaival együtt egy 170 ezer dolláros, rendszám nélküli Mercedes terepjárón száguldozott, miközben a hajszát élőben, nevetve és a hatóság embereit provokálva közvetítette a Periscope közösségi oldalon.
Samszuarov, amikor látta, hogy a helyzetből nincs kiút, helyet cserélt egyik társával a volánnál.
Az orosz közvélemény előtt az ügy annak a fokmérőjévé vált, hogy a hatóságok mennyire mernek fellépni befolyásos emberek aranyifjakként viselkedő gyerekeivel szemben.
Nagy feltűnést keltett, hogy az illetékes ügyészség három alkalommal is ejtette a rendőrség által Samszuarov és társai ellen huliganizmus címén indított eljárást.
A hatóság azzal érvelt, hogy a vonatkozó törvénycikk a közrend durva, fegyverrel, illetve politikai, ideológiai, faji, nemzeti vagy vallási gyűlöletkeltés alapján történő megsértésére vonatkozik.
Olga Zelgyina bírónő hétfőn elvetette az ügyészség több mint kétévi szabadságvesztésre vonatkozó indítványát, mert szerinte a Samszuarovval és társaival szemben fellépő rendőrök testi épségét nem fenyegette veszély, de a terepjárót az állam javára lefoglaltatta.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.