Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Carlos Ghosn ezúttal Yokohamából üzent, ahol egy gazdasági fórumon vett részt. Ghosn a Nissanon kívül már nem csak a partner Renault, hanem a Mitsubishi vezére is, a két japán cég de facto egybeolvadása után.
Az elnök-vezérigazgató az egyelőre még csak kísérleti fázisban lévő, legújabb Nissan Qashqai modellről beszélt. A népszerű, négykerék meghajtású terepjáró legújabb változata valamikor 2020-ban kerülhet piacra. A jelenlegi verziót az észak-angliai Sunderlandben gyártják. Ez a több mint hétezer embert foglalkoztató üzem a legnagyobb Nissan-gyár Európában. És egyelőre még az Európai Unióban. A kocsik nyolcvan százalékát az uniós tagországokban adják el – még vámmentesen. Ghosn azonban a kötetlen beszélgetésen célzott rá: nem biztos, hogy az új modelleket is Sunderlandben gyártják majd. Például a csatorna túloldalán, a franciaországi Flins-ben is van egy Nissan-üzem, és onnan a Brexit után is vámmentesen mehetnek a terepjárók az uniós piacokra.
Erre a lehetőségre már az eseményről beszámoló párizsi Le Figaro hívja fel a figyelmet, Ghosn egyelőre nem említette név szerint a franciaországi telephelyet. A Nissan vezére pár hete már találkozott Theresa May miniszterelnök asszonnyal, aki igyekezett megnyugtatni. Pedig Ghosn nem keveset kért, hanem kompenzációt arra az esetre, ha a Brexit után csak vámmal terhelve juthatnának be az uniós tagországokba a Sunderlandben gyártott autók. De a kilépés utáni helyzet nem csak a brit kormánytól függ. Hanem például a francia Michel Barnier-tól is, aki az EU részéről majd a konkrét tárgyalásokat vezeti. És Barnier aligha lenne szomorú, ha a Qhasqai új generációját a franciaországi Nissan-üzemben gyártanák, sőt, az sem rázná meg, ha Nissan kivonulna Nagy-Britanniából.
A sunderlandi üzemben egyébként jelenleg naponta 2000 autó készül el. Az új Qhasqai gyártásához bővítésre, kb.100 millió fontos beruházásra lenne szükség, de a Brexit miatt egyáltalán nem biztos, hogy itt és nem egy másik Nissan-üzemben készülnek majd az új modellek.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.