„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
2015-ben közel kétmilliárd forint maradt a Szerencsejáték Zrt.-nél, mert nem vették fel a nyereményüket azok, akik helyesen ikszeltek.
Évről évre növekszik a Szerencsejáték Zrt. fogadásain, sorsolásos játékain nyerhető összeg: 2013-ban még 140 milliárd forint körül mozgott az össznyeremény, tavaly viszont már a 200 milliárdot is átlépte.
A legtöbbet a Tippmix és a Tippmixpro hozza a konyhára, ezek együtt majdnem 100 milliárd forinthoz juttatták a fogadókat. A kaparós sorsjegyek nagyjából 50 milliárdos kerettel, míg az ötös lottó 21 milliárddal zárta a tavalyi évet.
A Magyar Idők beszámolója szerint viszont meglepően sokan hagyják veszni a nyereményüket. A megnyert összegekért 90 napon belül lehet jelentkezni, de ezt tavaly annyian nem tették meg, hogy közel kétmilliárd forint maradt a Szerencsejáték Zrt.-nél.
Ez általában a kisebb nyereményeknél fordul elő, de az utóbbi években előfordult már olyan is, hogy az ötös lottó egyik nyertese 430 milliót hagyott veszni. Ezek az összegek azonban nem vesznek el, hanem egy elkülönített alapba vándorolnak, amelyből a különsorsolások díjait (számhúzók nyereménye, kisorsolt autók) fedezik, vagy a népszerű játékok nyereményalapját emelik.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.