Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A gyanú szerint csaltak és pénzt mostak egy offshore cég beiktatásával a szegedi vadasparki játszótérmutyiban: a játszótér jóval kevesebbe került valójában a szerződésben megjelölt összegnél. Az ügy harmadik gyanúsítottja ellen júniusban adtak ki elfogadtóparancsot, de azóta sem találják – írja a Délmagyarország.
Az ügyészség korábbi tájékoztatása szerint a vadasparki játszótér tényleges bekerülési értéke a támogatási szerződésben megjelölt 260 millió forintnak csupán 15-20 százaléka volt. A játszóteret és interaktív tájékoztató rendszert a Titan Project’s House Kft. valósította meg. A programra 185 millió forint uniós támogatás nyert a szegedi cég.
Áprilisban két személyt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, valamint különösen nagy értékre elkövetett pénzmosással gyanúsított meg. A nyomozási bíró az egyik személy előzetes letartóztatását, a másik házi őrizetét rendelte el akkor.
Az ügyészség áprilisban úgy nyilatkozott: egy harmadik személy is megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével, de ő nem tudni, hol van. Az ügyészség kérte ezért, hogy a bíróság adjon ki ellene európai elfogatóparancsot – emlékeztet a lap az előzményekkel kapcsolatban.
A Csongrád Megyei Főügyészség indítványozta a főügyészségnél, hogy hosszabbítsák meg a nyomozás határidejét további három hónappal, 2017. január 24-éig. Szanka Ferenc szóvivő a lapnak megerősítette: két gyanúsított előzetes letartóztatásban, egy személy pedig továbbra is szökésben van. Az ügyben a NAV folytatja a nyomozást.
Az adóhatóságnál nem kívánták elárulni, kik vannak előzetes letartóztatásban. Azt viszont elmondták, hogy a harmadik személy, Dávid Zoltán ellen bocsátottak ki európai elfogatóparancsot, akit pénzmosás miatt keresnek. Ez egyébként nyilvános adat a rendőrség honlapján.
Az interneten található információk szerint Dávid Zoltán a vidéki Est Lapok délkeleti régióját vezette, valamint résztulajdonos is volt. 2012 szeptemberében távozott az Est Mediától, és megvált a tulajdonrészétől is. Dávid Zoltán New Yorkban készített szelfiket posztolt utoljára a Facebook-oldalán, idén márciusban – olvasható a cikkben.
A vadasparki játszóteret megvalósító Titan Project’s House Kft. ügyvezetőjének és tulajdonosának ismerősei között Dávid Zoltán is szerepel a Facebookon. A cégvezetőt az ügy kirobbanása óta többször próbáltak már elérni telefonon a lap munkatársa, sikertelenül.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.