Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Nemrég bevásárolta magát egy állami tenderek sorát elnyerő cégcsoport, a WHB egyik vállalkozásába, a WHB Ingatlan Kft.-be Tiborcz István. Utóbbi társaság ugyanakkor önállóan nem indult még közbeszerzéseken, és nincs kimutatható kapcsolata közpénzből finanszírozott beruházásokhoz – derítette ki a Direkt36.
Az oknyomozó portál emlékeztet: másfél évvel ezelőtt a miniszterelnök veje eladta közbeszerzéseket nyerő cégeit, és láthatóan törekedett arra, hogy a neve ne kerüljön összefüggésbe állami megbízásokkal. Most azonban a másik irányba látszik elmozdulni azzal, hogy bevásárolta magát a sok milliárd forintos állami megbízásokon dolgozó WHB-csoport tagjába, a WHB Ingatlan Kft.-be.
A cég az ügyvezetője szerint társasházak építésével és ingatlanok értékesítésével, eladásával foglalkozik. Az elmúlt években Sopronban és Győrben végzett beruházásokat. A cég tavaly nem volt túl tevékeny: az éves árbevétele mindössze 7,9 millió forint volt, amiből 2 millió forint nyereséget termelt. Az ezt megelőző négy évben viszont 33 és 88 millió forint között volt az árbevétel.
Nem ez volt az első üzleti tranzakció Tiborcz István és a WHB, illetve annak fő tulajdonosa, Paár Attila között. Amikor a miniszterelnök veje tavaly áprilisban megszabadult minden olyan céges érdekeltségétől, amelyek korábban közbeszerzéseken indultak, a legjövedelmezőbb céges tulajdonrészét, a vidéki városok közvilágításának korszerűsítésére kiírt pályázatokat sorra nyerő Elios Zrt. felét is birtokló cégét Paár egyik érdekeltsége, a WHB Befektetési Kft. vásárolta meg.
A cégbírósági iratok szerint Tiborcz István augusztus végén vásárolta meg Paár Attilától az 1999-ben alapított WHB Ingatlan Kft. többségi tulajdonrészét.
A Direkt36 írásban megkérdezte Tiborcz Istvántól, mik a tervei a céggel, de eddig nem válaszolt a kérdésekre.
A WHB Ingatlan anyacége az 1997-ben alapított West Hungária Bau Építőipari Kft., amely tavaly 25 milliárd forintos forgalom mellett több mint 2,2 milliárd forint nyereséget termelt. A cég többségi tulajdonosa Paár Attila, rajta kívül három magyar magánszemélynek van kisebb tulajdonrésze a cégben.
A West Hungária Bau az elmúlt években sorra nyerte a nagy közbeszerzéseket: konzorciumi partnereikkel részt vettek például a Várkert Bazár felújításában, az új MTK-stadion építésében és a Tüskecsarnok befejezésében. Nem állami megrendeléseik között szerepel például a Ferenciek terén álló Matild-palota felújítása. A West Hungária Bau a kivitelezője annak a József nádor téri mélygarázsépítésnek is, ami a tér fáinak kivágásával került be tavasszal a hírekbe.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Nem csak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
A HVG kérdései és Gulyás Gergely válaszai a kormányinfón.
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
Hazugságok, szemfényvesztések, jogkorlátozás, téves politikák és lopás. Ez az, ami Fidesz-specifikus.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.
Szombatra szeles, esős időt jósolnak, ezért inkább lefújták az eseményt.