Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Tíz százalékkal emelkedhet jövőre a bruttó minimálbér, a munkaadóknak pedig ötszázalékos járulékcsökkentést adnának – a Magyar Nemzet információi szerint a péntek délután folytatódó bértárgyalásokon ezt az ajánlatot fogja tenni a kormány a munkaadók és a munkavállalók képviselőinek.
A kormány javaslata azt jelentené, hogy a most bruttó 111 ezer forintos minimálbér jövőre 122 ezer forintra emelkedne, legalábbis ez szerepel a nemzetgazdasági tárca által a tárgyalás előtt a szociális partnereknek kiküldött kalkulációban – írta a Magyar Nemzet.
Arra Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is utalt a csütörtöki kormányinfón, hogy „határozott és jelentős” jövő évi béremelés a kormány célja a ma kezdődő bértárgyalásokon – idézte fel a lap.
A VKF mai ülésén egyébként a munkavállalói oldal a minimálbér esetében jövőre 10,4, egy évvel később pedig 11,8 százalékos emelést szeretne elérni, ez biztosítja ugyanis a szakszervezetek szerint azt, hogy a nettó minimálbér két éven belül elérje az egy főre számított létminimumot, ami jelenleg mintegy 88 ezer forint.
A garantált bérminimum esetében ennél valamivel nagyobb, 16,3, illetve 13,3 százalékos emelést akarnak. Ezt persze a jelenlegi adótörvények és járulékterhek alapján számították ki.
A lapnak szakszervezeti vezetők azt mondták, hogy a munkaadói terhek csökkentése kedvező ugyan, de egyáltalán nem biztos, hogy a munkáltatók az így jelentkező megtakarítást teljes mértékben a bérekbe forgatják majd vissza.
A munkaadói oldal a Magyar Nemzet szerint hároméves programban szeretne megállapodni azzal, hogy a munkaadói terhek jövőre öt százalékkal csökkenjenek, 2018-ban és 2019-ben pedig további két és fél, két és fél százalékkal.
A mostani ajánlatával a kormány a munkaadók és a munkavállalók elvárásait egyszerre teljesítené. Így a korábbi éveknél könnyebb lesz a béralku, azt viszont nem tudni, hogy a tízszázalékos béremelés és az ötszázalékos járulékcsökkentés mekkora bevételkiesést jelent a költségvetésnek.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.