Első házasok, figyelem!

A családi kedvezmény mellett is igényelni lehetne az első házasok adókedvezményét.

  • MTI MTI
Első házasok, figyelem!

Az adótörvények javasolt módosítása szerint az első házasoknak 24 hónapig a családi kedvezmény mellett is jár a havi 5 ezer forintnyi, első házasoknak járó adókedvezmény - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca szerint, ha az Országgyűlés megszavazza az adócsomagot, az új szabály már a 2014. december 31-ét követően megkötött frigyek esetében is alkalmazható lesz. 

Azok a házaspárok, akiknek tavaly gyermekük született, a 2015-ös szja-bevallásukat egyszerű önellenőrzéssel módosíthatják. A nyomtatvány beérkezésétől számított 30 napon belül már meg is kapják a havi 5 ezer forintos "állami nászajándékot" - tették hozzá.

Az adócsomag elfogadásával a kedvezmény a boldogító igen kimondása után 24 hónapig érvényesíthető. A havi 5 ezer forintos adókedvezmény akkor jár, ha legalább az egyik házastárs az első házasságát köti - írták.

Az szja-bevallások adatai szerint 2015-ben majd 22 ezer ifjú házas vette igénybe a havi 5 ezer forintos állami nászajándékot, miközben a KSH nyilvántartása alapján tavaly 46 ezer házasságot kötöttek.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.