„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Befejezték a 471-es főút nyírségi szakaszának felújítását, összesen 4,3 milliárd forintot költöttek rá.
A pénteki átadáson Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter azt mondta, hogy a korábban rendkívül balesetveszélyes 471-es főutat sokan elkerülték, a Debrecenbe történő eljutáshoz az autósok inkább a hosszabb, de biztonságosabb 4-es főúton vezető útvonalat választották.
A Debrecentől Mátészalkáig tartó, 73 kilométer hosszú 471-es főutat Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye határától Nyírbátorig 23 kilométeren szélesítették ki és újították fel. Rendezték az útburkolatot és az útpadkákat, Nyírbogát belterületén egy, Nyírbátorban pedig két körforgalmi csomópontot építettek ki.
Egy külön programban több mint 27 kilométer kerékpárutat építettek a hajdúsági Nyíradonytól a szabolcsi Nyírmeggyesig. A 2014-től 2016-ig tartó beruházások együttes értéke 4,3 milliárd forint, amelyet európai uniós és hazai forrásból finanszíroztak.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.