Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Szponzorációnak álcázta az adócsalást, fiktív reklámszerződéseket kötött autóversenyekre a gyanú szerint két szekszárdi férfi. Ezzel 3,2 milliárd forintos kárt okoztak a költségvetésnek
Több mint hárommilliárd forintos költségvetési csalással gyanúsít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága egy elkövetői kört, amelynek tagjai autóversenyekhez fiktív reklámszerződéseket kötöttek; hét ember előzetes letartóztatásban van.
Az igazgatóság hétfői közleménye szerint a csoport szponzorációnak álcázott adócsalással 3,2 milliárd forint kárt okozott a központi költségvetésnek. Az ügyben több száz cég érintett, a zárolásoknak köszönhetően az okozott kár várhatóan teljes egészében megtérül – írták.
Az ügy mostani állása szerint a két szekszárdi férfi autóversenyzés mellett reklámügynöki tevékenységre alapított cégeket, és évente több száz vállalkozással kötött szponzori szerződést. Reklámfelületként túrafutamokra nevezett versenyautók szolgáltak. A cégek nevével és logóival felmatricázott autókról készült versenyfotókkal látszólag igazolták a teljesítést, és a szponzorok számlát, valamint teljesítési igazolást is kaptak az átutalt, évi több milliárdos szponzori díjról. A szponzorok a fiktív számlákat költségként elszámolták, azaz adóbevallásaikban levonható tételként szerepeltették.
A gyanú szerint azonban a számlák mögött nem volt valós teljesítés, ugyanis a szponzorok által havonta átutalt összegeket az elkövetők készpénzben felvették, és az összeg 95 százalékát a szponzoroknak visszaosztották.
Az országos céghálózat és bűnelkövetői kör leleplezésére háromnapos akciót szervezett a NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága. A három nap alatt 227 helyszínen, országszerte 270 pénzügyi nyomozó végzett házkutatásokat, lefoglalásokat. A két irányítót a Merkúr Bevetési Egység kommandósai fogták el.
27 ingatlant, 15 autót lefoglaltak
A pénzügyi nyomozók három nap alatt 27 ingatlant, 15 gépjárművet és céges üzletrészeket zároltak. Emellett készpénzt is lefoglaltak, továbbá az érintett cégek és személyek 10 pénzintézetnél vezetett 72 bankszámláját csaknem 400 millió forint értékben befagyasztották.
Az egyik gyanúsított ingatlanában drogot is találtak.
A nyomozók huszonegy gyanúsítottat hallgattak ki, közülük a Szekszárdi Járásbíróság csütörtökön hét embert helyezett előzetes letartóztatásba.
A túraautós csalással a múlt héten is foglalkoztunk, itt olvashat további részleteket az ügyről:
Milliárdos csalási ügy a magyar autósportban
Szponzori pénzekkel trükköző csalókat leplezett le az adóhatóság. Az ügy egyik gyanúsítottja a túraautó-világbajnokságban szereplő Zengő Motorsport egyik versenyzőjének apja, idősebb Ficza Ferenc.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.