Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Kissé értetlenül fogadták az ipari termelés októberi csökkenéséről kedden közölt előzetes KSH-adatot az elemzők, mert a beszerzésimenedzser-index javuló teljesítményt jelzett szeptemberben és októberben is, és a rendelésállomány is magasabb az egy évvel korábbinál.
Az ipari termelés októberben 2,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi közlése szerint.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint egyedi tényezők állhatnak az ipari termelés váratlan visszaesése mögött. Szerinte a magyar és európai konjunktúramutatók is azt támasztják alá, hogy a következő hónapokban újra élénkülhet az ipari termelés.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzőjének feltevése szerint a legnagyobb súllyal bíró autógyártás és a hozzá kapcsolódó beszállítói ágazatok hoztak ismét a vártnál rosszabb eredményt, de a belföldi kapacitáskorlátok elérése is szerepet játszhatott.
Mindketten novembertől várják a negyedik negyedévi teljesítményt, mert a decemberi növekedés ütemét már visszafogja, hogy az Audi megkezdi az átállást a kétműszakos termelésre.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Egy ambíciózus igazgató és a lelkes, jól felkészült tantestület bárhol alkalmazható, példaértékű iskolai modellt dolgozott ki és vezetett be Tarnabodon. Riport.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról, a Pride sikertelenségéről és arról, hogy miért napolták el az ellehetetlenítési törvényjavaslat megszavazását.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.