Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az Úri utca és Országház utca közötti épülettömb áttervezése 628 millió forintba kerül, hogy az MTA kutatóintézetei helyett a Belügyminisztérium irodái foglalhassák el a várbéli területet.
Kétségtelen, hogy a klarisszák egykori rendházát már a XIX. század második felében a "magyar királyi belügyminisztérium" foglalta el, tehát nem előzményektől mentes az Orbán-kormány döntése. A Várba költözés munkálataira sorra jönnek ki a közbeszerzések, ezúttal az Úri utca 49-53. és az Országház utca 28-32. alatti épülettegyüttes átfogó átépítésének a tervezésére.
A tendert verseny nélkül nyerte el a Középülettervező Zrt., miután esély sem volt rá, hogy a projektet irányító BMSK – Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. mást bízzon meg. Az épületet ugyanis már az 1960-as években is a Középülettervező jogelődje tervezte át, és a cég a magánosítás után sem mondott le jogairól, amelyek szerint a szerzői vagyoni jogok bármilyen áttervezés esetén a Középülettervezőt illetik.
Az ár nem is lejtett: az eredetileg becsült 606 millió forintnál is egy kicsit több, 628 millió lett.
A Belügyminisztérium munkatársai azonban így sem férnek majd el ebben az épülettömbben. A HVG hetilapban éppen a közelmúltban jelent meg cikk arról, hogy milyen további költségekkel jár a tárca költöztetése. A minisztérium várhatóan megkapja az Akadémia tömbje melletti két középkori, romantikus házat is, aminek nyilvánvalóan további tervezési és építési következményei lesznek. Ezen kívül a BM veheti birtokba az egykori Országos Villamos Teherelosztó Nándor utcai épületét az Országis Levéltár helyett, sőt még egy vadonatúj házat is felhúznak a belügynek az egykori kolostorépület udvarán.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?