Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A munkaerőhiány egyre nagyobb problémát jelent Magyarországon, már olyan súlyos a helyzet, hogy a vállalatok bővülését és a gazdaság növekedését is korlátozhatja.
A KSH friss adatai szerint a harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 30 ezerről új történelmi csúcsra, 41 ezerre nőtt a betöltetlen álláshelyek száma a versenyszférában – írta a Világgazdaság. Ez csak egy része lehet a ténylegesen üres helyeknek, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége úgy kalkulál, hogy valójában 100–200 ezer körül lehet a betöltetlen állások száma.
Egészen 2013 végéig átlag 15 ezer körül mozgott az a szám, ahány helyre munkaerőt kerestek a KSH adatai alapján, azóta azonban egyre nehezebben találnak megfelelően képzett dolgozókat a cégek. Szakértők szerint egyre inkább hajlandók olyanokat is felvenni, akik nem felelnek meg a korábban szükségesnek tekintett felvételi követelményeknek – tette hozzá a VG.
A feldolgozóipari cégek panaszkodnak leginkább a munkaerőhiányra, 70 százalékuk tekintette ezt a növekedése fő gátjának. A szolgáltatószektorban is egyre súlyosabb a probléma, a vállalatok több mint harmadának jelent gondot a munkaerőhiány.
Nagyon nehéz ipari és építőipari dolgozókat találni, hiányoznak a gépkezelők, összeszerelők, járművezetők, de a szakképzettséget nem igénylő munkákhoz sincs ember. Az építőiparban a vállalatok több mint 40 százaléka panaszkodik munkaerőhiányra, ami különösen kedvezőtlen a lakásépítési hullám kezdeti fázisában.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.