Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Szűkebb lehet a pályázók mezőnye a MÁV-Start emeletes motorvonat beszerzésére kiírt tenderén a korábban vártnál – írta a Magyar Idők.
Jelenleg a Stadler és az Alstom rendelkezik olyan járművekkel, amelyek megfelelnek a magyar vasúttársaság által meghirdetett járműbeszerzési pályázat műszaki feltételeinek – tudta meg iparági forrásokból a Magyar Idők.
A vasúttársaság eredetileg arra törekedett, hogy minél több nagy nemzetközi gyártó vegyen részt a 600 személy szállítására alkalmas járművekre vonatkozó pályázaton. A szakértők szerint azonban a lehetséges kínálatban a francia Alstom – amely eleve 25 kV feszültségre gyártja járműveit – mellett csak a svájci Stadler szerepel, amelynek KISS emeletes vonatai számos országban teljesítenek szolgálatot.
Az emeletes járművek egy ülőhelyre jutó tömege mintegy húsz százalékkal, az élettartamköltsége pedig csaknem ötven százalékkal alacsonyabb a hagyományos szerelvényekénél, így olcsóbb a fenntartásuk.
Az ajánlatok benyújtásának határideje 2017. január 13., a szerződéskötés jövő nyárra várható. A MÁV-Startnál arra számítanak, hogy 2019-ben már ebből a beszerzésből közlekednek majd vonatok. A járműveket a ceglédi vonalra szánják, amely átépítése után érinteni fogja a ferihegyi repülőteret is.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A szél konténereket kapott fel, amelyek átszakították a védelmi kerítést.