Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Frédéric von Anhalt reméli, filmet forgatnak elhunyt felesége életéből, a tökéletes szereplőt is megtalálta már.
Frédéric von Anhalt a Bild című német lapnak elárulta, nagyjából 6 milliárd forintnak megfelelő összeget örökölt, ő az egyedüli örökös. A német lapot szemléző Bors szerint Anhalt azt mondta, élete hátralévő része be van biztosítva. Ez akkor is így lenne, ha a felesége még élne, hiszen addig is teljes jogkörrel kezelhette a vagyonukat – fejtegette. Bár a Bel Airben lévő villájukat eladták, a vevő részletekben fizet, Anhalt 2019-ig ott is maradhat.
Innentől ő kapja Gábor Zsazsa nyugdíját, de egy sorozat után járó jogdíjból is jócskán kap pénzt. Abban bízik, Hollywoodból érkezik majd megkeresés Gábor Zsazsa életének megfilmesítéséről. Anhalt szerint a tökéletes Zsazsa Heidi Klum lenne.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.