Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A világháború óta nem élt ennyi fiatal amerikai a szüleivel, Európában pedig még többen laknak a szülőknél. Az ingatlanosok is aggódnak.
A 18 és 34 év közti amerikaiak 39,5 százaléka él együtt a szüleivel a most nyilvánosságra hozott adat szerint – a számuk 2005 óta folyamatosan nő. Utoljára ennél magasabb 1940-ben volt a mutató. Akkorra épp véget ért a nagy gazdasági világválság, a világháborúba még nem lépett be az USA, de sokan még nem mertek belevágni egy ház építésébe vagy megvásárlásába.
Pedig az amerikai adatok igencsak alacsonyak az európaiakhoz képest. Az Egyesült Államokban nagy hagyománya van annak, hogy az emberek hamar elhagyják a szülői házat, Európában nem annyira ez a jellemző. Itt 2015-ben 47,9 százalék élt a szüleivel együtt, de ez a mutató is csak azért áll 50 százalék alatt, mert a dán, a svéd és a finn fiatalok nagyon hamar elköltöznek otthonról. Ebben a három országban 20 százalék körüli a szüleikkel együtt élő fiatalok aránya, az összes többi helyen viszont szinte kivétel nélkül 40-70 százalék közti.
Magyarországon a 18 és 34 év köztiek 58,4 százaléka lakik a szüleinél. A magyar adat látványosan a gazdasági válság elején ugrott meg: a 2007-es 51 után 2010-ben már 60 százalék lakott a szülőknél, és azóta sem változott lényegesen a mutató. A KSH egy elemzése szerint az elmúlt két évtizedben megduplázódott a szüleikkel élő magyar fiatalok száma. Kitolódott a fiatalok önállósodása is: míg 1990-ben a 21 évesek körében már több volt az önálló, mint a szüleivel élő fiatal, addig most a váltás már csak a 25. életévtől következik be.
A tendencia miatt aggódnak az ingatlankereskedők is. A Wall Street Journal több amerikai ingatlanost is megszólaltatott: ők arról beszéltek, hogy akár még egy évtizeden át is baj lehet a piacon, annyira nem akarnak a fiatalok elköltözni otthonról. Arra számítanak persze, hogy előbb-utóbb szinte mindenki elhagyja úgyis a szüleit és saját lakást vásárol, de sokak szerint akár 2025-ig is várni kell, amíg az ingatlanpiacon újra béke lesz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Egyre több sérült gyereket, kamaszt, felnőttet gondozó család küzd azzal, hogy nem, vagy nem mindig tudják kiváltani a közgyógyellátásban elérhető pelenkákat. A kínálat kiszámíthatatlan, a támogatott típusok gyorsan eltűnnek, az alternatívák pedig sokszor drágák vagy alkalmatlanok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.