Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Újabb reprezentatív palotát vásárol az állam, egyben Kovács Gábor milliárdos bankárt is megszabadítja egy veszteséges befektetésétől.
1,4 milliárd forintért veszi meg az állam a Budakeszi út 36/B alatt, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) nemrég átadott Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet szomszédságában lévő villát – derül ki a Magyar Közlönyből. Az ősfás parkban megbúvó villát Ybl Miklós Rósa Antal kormánytisztviselő számára tervezte az 1850-es években.
A welovebudapest.hu korábbi, lelkesült beszámolója szerint a gyönyörűen felújított épületben „mindenhol diszkrét aranyozás, Londonból és Párizsból hozatott bútorok, a földön kézi csomózású perzsaszőnyegek fogadják a látogatót. A falakon a magyar festészet remekei, a fogadószobában Ligeti Károly itáliai ihletésű festményei, a nagyszalonban az egykori arisztokrácia portréi. Az emeleti szinten két hasonló kialakítású szobát találunk: a klasszikus berendezésű, de minden igényt kielégítő helyiségek egyikében egyszer még Sir Roger Moore és felesége is megszállt. A pinceszinten bortrezor, szivarsarok és egy baráti beszélgetésekhez, kártyapartikhoz vagy tárgyalásokhoz alkalmas helyiség található.” A szerző csak azt sajnálja, hogy a teniszpálya és az üvegház helyreállítására nem volt mód.
Hogy Roger Moore után ki aludhat a korhű ágyakban, nem tudni, és azt sem, mi a fenének kell az államnak egy luxusvilla. Egy tippünk van, Kovács Gábor milliárdost akarja megszabadítani jó barátja, Lázár János egy veszteséges vállalkozásától. Ugyanis az ingatlan tulajdoni lapja szerint a villát birtokló Ybl-Villa Rendezvényház Kft. a Kovács-féle Bankárholding Zrt. tulajdonában van. A kft. tavaly 26, az előtt 30 millió veszteséggel zárta az évet, de volt, hogy 70 milliót bukott rajta a tulajdonos.
Nem ez az első eset, hogy a kormány segítő kezet nyújt Kovács Gábornak. A sopronbánfalvai egykori pálos kolostorból kialakított, évi 20 milliós veszteséget termelő szállodát 2015 májusában vásárolta meg az állam a Nistema Kft.-től, a szerződést nem adta ki a Miniszterelnökség, a vételárat titkosan kezelik. Kovács a Norvég Alap 544 millió forintos támogatásával újította fel a műemléket korábban, és az üzleti elit meditációs központjának szánta azt. Nemrég kormányülést tartottak a történelmi falak között. Az immár állami tulajdonú Nistema Kft.-be olvadt bele január elsejével az Eszterháza Központ. Az újonnan vásárolt Ybl-villa is a Nistema kezelésbe kerül.
Kovács Gábor több milliárdos tőkéjű, saját magáról elnevezett művészeti alapítványának is rendre segítő kezet nyújt az állam. 2013-ban az NKA 15 millióval támogatta a kínai művészetet bemutató tárlatot, 30 milliót kapott a Miniszterelnökségtől többek között egy Nyizsnyij Novgorod-i orosz és egy csungkingi kínai múzeumba rendezett kiállításra. Épp jókor jött a támogatás, az alapítvány 2012-es 74 milliós veszteségét 2013-ra sikerült 36 millió forinttal pozitív tartományba fordítani.
A nagy dobás azonban az volt, amikor egy 2014 végén megjelent kormányhatározat értelmében három éven keresztül, évi 200 millió forinttal támogatja az állam az alapítványt. Mindezért évi néhány kiállítást kell megvalósítania a Várkert Bazárban. Az első kiállítás a már egyszer Hódmezővásárhelyen bemutatott, Lázár János által megnyitott Koszta József-tárlat volt, még a képcímkék dizájnja is azonos volt.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.