Ötszörös áron vehetett mélygarázst az állam

Nagy üzletet csinálhatott egy luxemburgi tulajdonú magáncég, amely körülbelül ötszörös áron adta tovább a magyar államnak a budapesti Pollack Mihály téri mélygarázst - írta a Magyar Nemzet.

  • hvg.hu hvg.hu
Ötszörös áron vehetett mélygarázst az állam

A Tállya Hotel Invest Kft. hozzávetőleg 700 millió forintot fizetett a Nemzeti Múzeum mögötti mélygarázs korábbi tulajdonosának, de a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek (MNV Zrt.) már 3,65 milliárd forintért adta tovább a belvárosi ingatlant, vagyis közel hárommilliárd forintot kasszírozott az üzleten - közölte a Magyar Nemzet.

Azt, hogy a több mint négyszáz férőhelyes mélygarázst az állam meg akarja venni, egy július végén megjelent kormányhatározatban rögzítették. Ebben az állt, hogy legfeljebb 3,65 milliárd forintért veheti meg a mélygarázst az MNV és később a vételárat éppen a maximális 3,65 milliárd forintban határozták meg.

Az ingatlan tulajdoni lapja szerint a Tállya Hotel Investet idén februárban jegyezték be a mélygarázs tulajdonosaként, a kormányhatározat értelmében pedig augusztus végéig már meg is kellett állapodni a céggel, a szerződéskötés végső határideje pedig december 15-e volt.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.