A kormány egyik utolsó 2016-os döntésével még gyorsan adott 674 milliót a bonyhádi sportcsarnokra

Alaposan kibővítik jövőre a 150 néző befogadására alkalmas csarnokot, amely kevés már a 14 ezer lakosú városnak.

  • MTI
A kormány egyik utolsó 2016-os döntésével még gyorsan adott 674 milliót a bonyhádi sportcsarnokra

Csaknem 700 millió forint állami támogatásból megújul jövőre a bonyhádi sportcsarnok - jelentette be Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán.

Potápi, aki a bonyhádi térség fideszes országgyűlési képviselője is, elmondta: a kormány egyik utolsó idei döntésével 674 millió forinttal támogatta a létesítmény teljes felújítását és bővítését.

A 150 néző befogadására alkalmas csarnok 1978-ban épült, ma már a 14 ezer lakosú Bonyhádnak szűkös, és az állaga is romlott. Az önkormányzatnak van építési engedélye a felújításhoz, amely 2017 tavaszán kezdődhet el, és az év végére fejeződhet be - tette hozzá.

Filóné Ferencz Ibolya (Fidesz-KDNP), a város polgármestere azt mondta, a város számára kedvező megoldás született, hiszen a korábbi, társasági adóra építő konstrukcióval szemben az önkormányzat saját erő nélkül, önállóan valósíthatja meg a beruházást.

A tervek szerint a meglévő épületszerkezet és gépészet felújítása mellett a csarnok 900 négyzetméteres földszinti része 1200 négyzetméterre, 150 négyzetméteres emeleti része 600 négyzetméterre bővül. A munkálatok során háromszáz embert befogadó nézőtér épül, és ugyanennyi néző elhelyezésére alkalmas mobil lelátót telepítenek, valamint megteremtik az akadálymentes közlekedés feltételeit.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.